fbpx
09jún, 2021
0Comments
featured-image

Szilícium szafari

Az IT robbanásszerű fejlődése és az élet minden területét átszövő jelenléte egy kényelmesebb, jobban szervezett világot hozott el – és még épp csak elkezdtünk kocogni ezen az úton. Az érem másik oldala viszont ritkábban téma: a függőségünk az IT alapú rendszerektől, illetve azok függése a hardware gyártóktól. Remélhetőleg kevesen élik meg tragédiaként, hogy a napjainkban éppen tombóló chip hiány miatt hónapokat kell várni a legújabb playstation-nel kopogtató postásra, de ugyanez a szerverpiacot legalább annyira fájóan érintő probléma. És nem csak a kiszolgálókat, mert ahol hiány van, ott felkúsznak az árak.

Az egyik legtöbbször rosszul használt IT világhoz kapcsolódó kifejezés a Szilikon-völgy – legalábbis ha a használója ilyenkor a Szilícium-völgyre gondol. Olyannyira rosszul szivárgott át a magyar köztudatba a kifejezés, hogy a “Pirates of the silicon valley” című – Bill Gates és Steve Jobs a személyi számítógépek piacáért vívott harcát bemutató – amerikai film magyar címe is “A szilikonvölgy kalózai” lett a tékákban (ez később “Számító emberek” -re változott, ami nagyon szép kacsintás lenne a korai magyar számítógépes kultúrára –  aminek részeként mi magunk is rohantunk számítózni suli után -, de vélhetően inkább a két megszállott üzletemberre utaló szójáték). Külön érdekessége a filmnek, hogy mivel 1997-ben ér véget a sztori és 1999-ben került bemutatásra, így még magabiztosan sugallhatták az alkotók, hogy a háború sorsa eldőlt, győzött a Microsoft de főleg a Windows.

A fentebb felvetett félreértés oka, hogy a szilícium – ami oly fontos anyaga a félvezető gyártásnak – angolul leírva silicon, míg az általunk szilkonként ismert anyag épp csak egy betűvel tér el ettől: silicone. Nem csoda tehát ha könnyedén átvettük a Silicon-valley névből a szilikont – rosszul. A völgyben egyébként rengeteg jó dolog megtalálható, de sem szilikon, sem szilícium bányát nem érdemes keresni – előbbit főleg nem, mert az egy mesterséges anyag. Nevét ugyan a nyomtatott áramkörök gyártásához nélkülözhetetlen anyagnak köszönheti, viszont az, hogy pont itt alakult ki a mekkája a mára az egész világot és a lakóinak mindennapjait meghatározó digitális – vagy picit menőzve kiber – térnek, az sokkal inkább köszönhető az itt található Stanford Egyetemnek, az USA védelmi minisztériumának de még a NASA-nak is inkább, mint bármilyen külszíni homok bányának. És főleg a rádiónak. Még a védelmi minisztérium előtt az USA haditengerészete a környék Siófokjának és Balatonfüredjének egyszerre számító San Jose-ban indította el az első mai értelemben vett rádióadást – rendszeres programokkal, műsorral és az egyetemről frissen szabadult kreatív mérnökök is beszálltak a veretésbe, csak nem a tartalomgyártás, hanem a technológia oldaláról. Na de elég az hozzá, hogy egyik befektető követte a másikat és pikk-pakk a rádióelektronikán kigyúrt szakemberek máris létrehozták a chipeken alapuló szektor epicentrumát a korábbi tech fellegvárnak számító New Yorkot maguk mögé küldve. Annyira beindult a dili, hogy mindenfelé elektromérnökök és befektetők startup-tinderezték egymást, volt olyan étterem ahol a szalvéta egy előrajzolt projekt lap volt, mert hát úgyis mindig ilyesmiket firkáltak rá a későbbi valódi tinder meg insta felé is vezető utat kikövező mérnök urak.

Olyan srácok dobták itt fel az érmét hogy eldöntsék melyikük neve legyen elöl a tényleg egy garázsban működő garázscégük nevében, mint Bill Hewlett és David Packard, akiknek a garázsától nem messze aztán pár évtizeddel később megépítette a mára már híressé vált  Apple-1 -et Steve Wozniak – szintén egy garázsban (a Steve Jobs szüleiében). Fun fact, hogy Wozniak akkoriban az addigra már tekintélyes vállalattá nőtt HP-nak dolgozott, és szerződése értelmében fel kellett ajánlania bohókás ötletét – az átlagembereknek szánt kompjútert –  kenyéradójának, de ott az akkori döntéshozók már korántsem voltak előrelátásban az alapítókhoz hasonló vizionárusok, így lemondtak Woz’ játékszere iránti jogaikról. Ebből aztán Wozniak a másik Steve-vel elindított egy Tibor és anyukája BT. méretű vállalkozást, ami később azért elég jól megnőtt, és egy ideje azzal vagánykodik, hogy bármi elé ragasztva egy i betűt instant megőrülést tud kiváltani a fogyasztóikból – lehet hallottatok már róla, érdekes történet, de ezt majd máskor (sent from macbook).

De a régiónak köszönhetjük az ablakozós operációs rendszereket (a Xerox PARC laborjának konkrétan, ahogy oly sok mindent még nekik, többek közt az ethernet szabványt és az objektumorientált programozást ami meg Steve Jobs érdeklődését hagyta hidegen), a mindent megtaláló keresőket és a minden közt azt a sok fontos macskás videót is picit. Nem beszélve a petabyte-okban mérhető tengerpartos szelfikről és avokádós pirítósokról, meg a hülye szokásokról, pl hogy már a 7-es busz vonalán két megállót autózva is navigációt használunk, vagy az online randizás társadalmi elfogadottságáról. Ha lenne “mit adtak nekünk a rómaiak?” lista a völgyről, ezek tuti rajta lennének.

De valójában ez a sok csoda csak bitekben készül odaát, a vasak amiken élvezhetjük ezeket – és amelyek valóban csurig vannak szilícium lapkákkal – javarészt távol keleti futószalagokon születnek, sőt, valójában csak pár gyártó szolgálja ki az egész iparágat és rajta keresztül az egész világ számítózás iránti igényét (ide most az insta és a tik-tok is bele van értve). Ez egy elég ingatag függőségi viszonyt is eredményez; pl. a térséget sújtó természeti katasztrófák után rendre megugrik a memória modulok, vagy éppen a processzorok, alaplapok ára, és emellett még sorba is kell állni értük, néha hónapokig. Ezt egyébként nem csak cunami tudja előidézni, mi magunk az eszköz éhségünkkel valamint kapzsisággal kevert hülyeségünkkel is ki tudjuk véreztetni a beszállítókat.

Egyfelől az éhség: ma már sokkal többen használunk ilyen cuccokat, ráadásul a korábbi 1 számító / user átlag helyett, most 5-10 eszközzel is számolhatunk – legalábbis a világ boldogabb felén -, hiszen már egy csomó eszközünk okos. Persze, majd fogom magamnak számolni, hogy mennyit ittam, mint az állatok – miközben rendelhetek okos kulacsot ami húzza a strigulát helyettem. Meg amúgy is, futni pulzus mérés és folyamatos vérkép elemzés meg kisrutin nélkül az annyira 2008. Aztán meg ott vannak az autógyártók akik már a sok éve  beépített, de nem látványos elektronika mellett mostanában kezdték igazán felcsibészeltetni a termékeiket félúton a KITT és egy mozgó wellness- és szórakoztató központ közé. Buta tévét meg már talán nem is lehet kapni. No meg persze a mobilok, aztán az egyre inkább felokosodó ipari termelés, a Die Hard 4.0 -át is megihlető Ipar 4.0 – az eleve automatizált gyártás áltisiből gimibe lépése is mind falják a hardware-eket. Irgalmatlanul megnőtt a chip igényünk.

Aztán ott van kriptovaluta bányászat. Hat-hét éve talán még érdemes volt háztáji bitcoin farmot felhúzni a spájzban, de már jó ideje nem rentábilis ez a kézműves bányászkodás. Viszont a nagyüzemit továbbra is tolják, és ez sajnos szintén eléggé hardware igényes sztori. A bányászat maga ugye az egész ökoszisztéma fenntartásában részvételt jelent, a blokklánc folyamatos építését, ami az érték megőrzésének érdekében egy kis bónusz matekkal van nehezítve na ehhez a matekhoz kell a processzorteljesítmény és emiatt volt az elmúlt években időnként videókártya hiány (az azokon lévő GPU nem csak a zombiirtás közben szétfröccsenő vércseppeken tükröződés effektjét tudja szépen és gyorsan kikalkulálni, hanem a bitkrajcárok tranzakcióit rögzítő blokkokhoz szükséges speckó információt is), aztán meg játékkonzol hiszti és mostanában ennek is köszönhető úgy általában a globális chip hiány, és minden ami ezzel jár: emelkedő beszállítói árak, lassabb szállítás, drágább szerverek, lefelé görbülő szájú szmájli.